
Szia! Szilágyi Zsófi vagyok. Nagyon szeretem a finom ételeket, különleges ízeket. Talán még ennél is fontosabb, hogy imádok jókat enni.
Életem első 33 évében úgy táplálkoztam, mint bárki más. Nem voltam nagy rajongója a húsoknak, de azért néha örömmel ettem meg egy finom hamburgert, vagy egy jó steak-et. Egy dolog állandóan kísért ez alatt az idő alatt: folyamatos küzdelem a súlyommal. Mindenféle diétát kipróbáltam, melyek egy ideig hasznosnak bizonyultak, aztán amilyen nehezen sikerült megszabadulnom pár kilótól, olyan könnyen pattant vissza rám minden a jojó effektus keretében. Egyre nehezebb volt a fogyás, és egyre kevesebb motivációm maradt.
Ez volt az a pont, amikor találkoztam a vegán életmóddal, és úgy döntöttem, kipróbálom.
Több, mint öt éve tértem át a növényi alapú táplálkozásra, és ahogy mondani szokás: számomra szerelem lett első látásra.
Pedig nem volt egyszerű a kezdet. A családom és a barátaim furcsán néztek rám, azt hitték megőrültem. Aztán szép lassan hozzászoktak a változáshoz, és egy idő után tanácsot is kértek tőlem.
Én pedig gyakorlatilag csak pozitív hatásait érzékeltem a változásnak:
Természetesen én is követtem el hibákat az úton. Volt, hogy rendszertelenül és egészségtelenül étkeztem, belecsúsztam stresszesebb időszakokba, amikor rengeteg vegán, de feldolgozott élelmiszert fogyasztottam. Aztán elkezdtem egy kicsit részletesebben utánanézni, hogyan érdemes összeállítani egy növényi alapú étrendet, hogy igazán egészséges, és persze finom legyen.
A vegán táplálkozási tanácsadó képesítést pedig azért szereztem meg, hogy másoknak is örömet és sikerélményt tudjak szerezni azzal, hogy segítem őket az életmódváltásban.
Hiszek abban, hogy semmit nem lehet tökéletesen csinálni, nem is kell. De ha kicsit is elindulsz a vegán életmód irányába, mind magadnak, mind a környezetednek csak jót teszel vele!
Az első és legnehezebb lépésen már túl vagy: felismerted, hogy változást szeretnél, és teszel is érte.
Kérdezz tőlem bátran, vagy írj nekem, és megbeszéljük, számodra mi lenne a legjobb megoldás!
Zsófi
Legfrissebb blogbejegyzések
Céklafasírt pikáns beluga lencse főzelékkel
Egy egyszerű céklafasírt és egy egzotikus lencsefőzelék a mindennapokra. Könnyen összedobható és nagyon egészséges. Csupán pár különlegesebb alapanyagot igényel.
Eat yourself healthy! – the magic of plant-based diet workshop
90 min workshop + vegan tasting Topic: health benefits of a vegan lifestyle and how to do it right in an easy way. Location: Budapest downtown Date: 28 Feb (Wednesday) 2024 7.00-9.00 PM
Vegán majonézes tojássaláta
A klasszikus majonézes tojássaláta vegán változata egy kis csavarral és nagyrészt egészséges összetevőkkel. Finom és gyorsan elkészíthető.
Ideális testsúly növényi étrenden – online workshop
Online workshop, melynek keretében megismerheted a vegán életmód alapjait! Időpont: 2024. január 30.